kekdunainfo.hu

Month: május 2022

Kerti szerszám vásárlás!

ágvágó

ágvágó

Egy kis kertészkedéshez nem kell nagy kert, sőt kert sem, de még erkély sem. A lakásban, cserepekben, vagy az ablakba tett balkonládákban is lehet növényeket nevelni. A velük való foglalkozás, mikor kinőnek, esetleg teremnek is valamit, annyi örömöt ad, hogy ezzel a mindennapi stressz csodásan csökkenthető. Az bizonyított tény, hogy azoknál, akik el tudnak mélyülni valamilyen hobbitevékenységben, sokkal kisebb a betegségek, a stresszes életmód okozta problémák esélye. Az is tény, hogy a figyelem, a törődés egy olyan igény, ami minden emberben benne van és ennek kiélése boldogsághormont szabadít fel. A kettő összeköthető és egy-egy növényke kinevelésével saját lelki egyensúlyunkat is megteremthetjük. Akinek van kertje, könnyű helyzetben van, hiszen bőven van helye bármilyen típusú növény ültetésére. Akár gyümölcsfákat is nevelhet, melyek termése a megérdemelt munka gyümölcse is egyben. Akinek erkélye van csak, az is könnyen csinálhat magának mini kertet. Nagyobb méretű balkonládákban, virágfölddel és mini szerszámokkal akár egy kis gyümölcsöst is létre lehet hozni. Kert szerszámokat, locsolótömlőt, virágcserepeket pedig egyszerűen megvásárolhatja a www.snelle.hu weboldalon!

Szempilla, szemöldök kezelések

szempilla lifting1

szempilla lifting1

Nem vagyok már fiatal, a gyerekeim mind felnőttek, így most már megérdemlem, hogy többet foglalkozzak magammal. Szerencsére időm is van rá és találtam is egy remek helyet a szépítkezésre. Ez pedig nem más, mint a lakásunkhoz közel lévő holisztikus szalon és ezt a csodát, nem máshol, hanem a www.satoczkibeakozmetikus.hu oldalon találtam magamnak. Itt minden van, amire vágytam, a szokásos arckezelések mellett van luxus kényeztetés is, melyet ezerszer meghálál a bőröm. Amit nagyon szeretek, az pedig a szempilla lifting, amitől igéző lett a tekintetem és sokkal jobb, mint a műszempilla. Azóta már nem otthon szőrtelenítek, miért is tenném, hiszen ebben a szalonban még az sem fájdalmas. Újabban az intim gyantát is kipróbáltam, a férjem legnagyobb örömére.

Miért jó a páros fotózás?

esküvői fotós

esküvői fotós

Sok emberről ritkán készítenek fotókat és ezért hajlamosak a párok izgulni, főleg a nagy napon, amikor ezer dolog miatt izgultok, hogy jól sikerül. A páros fotózás alkalmával, van időnk megismerni egymást és mire az esküvőre kerül a sor, addigra megszokott lesz, hogy fotóznak bennetek és már ismerősként üdvözöljük egymást. Itt még nincs rajtatok az esküvői nap nyomása és rohanni sem kell. Ez a fotózás a párokról szól, ahol róluk kreatív képek készülnek a legkülönbözőbb helyszíneken. Úgy képzeljétek el mintha egy randira mennétek el, ahol önfeledten jól érzitek magatokat és ezt megörökítik. Ennek a fotózásnak most a főszereplői ti vagytok, ahol egymással hangulatosan eltöltötök egy délutánt, kirándultok egyet a számotokra kedves helyen és mi ezt megörökítjük gyönyörű fotókkal. Az itt készült képeket rengeteg dologra tudjátok használni. Van, aki fotós esküvői meghívót készített belőle. Szokták használni vendégeik ajándékához is, de van, aki ezekből a képekből a vacsoránál képeket vetít ki projektorral, ami meghittebbé teszi az estét. A profi páros fotózás, esküvői fotózás elkészítéséhez keressétek a geberleberci.hu/paros-fotozas weboldalt!

Köröm matricák!

3D matrica

3D matrica

Kevesen tudják, de két különböző típusú matricával is találkozhatsz. Az egyik az akrilhatású matrica, a másik a 3D körömmatrica. Az akrilhatású matricákat egy különleges nyomdatechnikával készülnek, aminek hatására rendkívül vékonyak. Ezért nem árt velük óvatosan bánni! Felhelyezésük egyszerű: a kívánt mintát vágd körbe körömollóval, mártsd vízbe, majd pár perc után húzd le a papír rétegről. Ez után helyezd fel a gél lakkra, ekkor még bátran igazíttathatod narancsfa pálca segítségével, ha nem a megfelelő helyre sikerült elsőre illesztened. Jöhet rá a fényzselé, és már kész is. A 3D körömmatricák különleges hatást kölcsönöznek körmeidnek, hiszen kiemelkednek annak felszínéből, domború hatást keltve. A 3D matricák vékony ragasztó réteggel rendelkeznek, ezért felhelyezésük nagyobb odafigyelést igényel, hiszen csak körülményesen fogod tudni odébb helyezni, ha esetleg elsőre a nem megfelelő helyre sikerült felhelyezned. A 3D matricák már „extrákkal” is fel vannak szerelve, vannak olyanok, amelyek csillámporral vannak beszórva, vagy egy-egy apró strasszkövet is magukba foglalnak. Látogass el te is körmös webáruházunkba a https://gellakkmarkabolt.hu weboldalra!

Copyright © 2022 kekdunainfo.hu

Theme by Anders NorenUp ↑