egymedencés mosogatóÉvek óta szeretném felújítani a lakásunkat, itt nőttem fel, és gyerekkorom óta nem változott semmi. Egyetlen egyszer cseréltük ki a kádunkat zuhanyzóra, de ezen kívül minden maradt úgy, ahogy már eddig is volt. A férjem egyszer úgy jött haza, hogy úgy döntött, itt van az ideje az újításnak. Tudta, hogy számomra a konyha a legfontosabb helyiség, ezért annak a megálmodásával kezdtük. Találtunk egy szuperül megszerkesztett kis honlapot, a http://www.blancomania.hu/ -t, ahol jobbnál jobb termékekre bukkantunk. Nekem leginkább a fehér színű, kerámia BLANCO IDESSA 45 SA tetszett meg, amely egy egymedencés, sima felületű, könnyen tisztítható mosogató. A férjem viszont inkább a BLANCO ANDANO 340/180 IF balos dugókiemelő nélkülibe szeretett bele. Mindketten érvelni kezdtünk. Én mondtam, hogy amit kinéztem, az PuraPlus anyagból készült, hő és karcálló, felülete teljesen sima, ráadásul nem foltosodik. Erre ő rákontrázott, hogy amit pedig ő szeretne, selyemfényű, rozsdamentes acélból van, ő pedig ragaszkodik ehhez. Egy szó, mint száz, még nem döntöttünk, de biztosan ezen két mosogató közül fogunk választani.