Geemarc asztali telefon, megerősített hangerővel, és beszédhanggal

Képernyőfotó 2015-03-11 - 21.54.35Mikor bekerültem vőlegényem családjába azt sem tudtam, hogy hogyan közeledjek nagymamájához, aki születése óta hallásfogyatékos volt. Első találkozásunk előtt persze szólt erről vőlegényem, így komoly frusztrációval indultam útnak. Szerencsére a beszélgetésünk során ebből semmit nem vettem észre a jól kiválasztott hallókészülékének és a rendszeresen cserélt hallókészülékbe való elemeknek köszönhetően. Búcsúzásunkkor megígértette velem, hogy gyakran hívom telefonon is, mert szeretne velem sokat beszélgetni. Akkor nem említettem senkinek a dolgot, hiszen úgy gondoltam ezeknek a beszélgetéseknek nincs jövője hallása miatt. Kezdeti fenntartásaimról Bencének is akkor beszéltem csak, amikor a beszélgetés közepén talált minket. Elárulta, hogy most örül igazán, hogy beszerezte Margó néninek a Geemarc asztali telefont, mely megerősített hangerővel és beszédhanggal rendelkezik. Ez a telefon hallássérülteknek megtalálása nem egyszerű feladat volt, de nagymamája öröme, hogy beszélgethet családtagjaival mindenért kárpótolta.

Vélemény, hozzászólás?